… a mai naptól ingyen utazik tömegközlekedéssel.
Boldog születésnapot!
Dorkázom és pizzát eszem. n
2.2 km. Egy kis kerülővel 27 perc. Lassan gyorsabb, mint este megvárni a hatost.
Ma volt a Way of Knowledge egyetemi félmaraton Budapesten. Ennek az útvonala egészen pontosan 2 saroknyira halad el az állandó bejelentett lakcímemtől, ezért fényképezőgépet ragadtam, és kimentem Bozótot fogni.
De arra kóborolt egy Kóbor Lydérch is a Cicusával.
Nem sokkal utána haladt egy Bozót.
Két hete vettem magamnak egy tréning nadrágot.
Ma vettem egy pár sportcipőt. (Életem második 40-es cipője. Amúgy 38/39-es a lábam, de úgy látszik vagy a sipők mennek össze, vagy a lábam nőtt.)
Kimostam a férjem polár pulcsiját.
Hétfőn bepakolom őket a hátizsákba, felveszem a szürke szoknyám, és munka után átöltözöm.
És hazagyalogolok. 
Namármost most ősszel is felmerült néhány ex-egyetemi kolleginában és bennem, hogy a Coca Colás női futónapon kéne nevezni a gyaloglásra. Sajnos erre nem került sor, mert mindenkinek minden közbejött.
De ha már itt tartunk, sikeresen rávettem 2 kedvenc kolléganőmet, hogy tavasszal Vivicittázzunk egyet.
Az egész szépsége, hogy mind az ELTÉ-s ismerettségi csapatban, mind a kolléganim között van még egy Bogár Ágnes. Ha minden jól megy a végén egyszerre 9 pár ízelt láb csattog majd végig a Margitsziget aszfaltján. De minimum 6. Ehhez hozzátenném, hogy drága ex-évfolyamtársam felhívta a figyelmememt arra, hogy jó korán nevezzek, mert háromszoros díjat kell fizetnem, mivel egy Bogárnak pont háromszor annyi lába van, mint egy normál gyaloglónak…
Anyósoméknál vagyunk, ma van a házassági évfordulójuk, a 32.
Kint borús az idő, szemerkél az eső. Benn pattog a tűz a cserépkályhában és halkan zúgnak a winchesterek.
Minden tökéletes.
Pedig szerettem volna kimenni, több kedves ismerősöm és majdnem ismerősöm–akiből ismerős lehetett volna–futott tegnap a 23. Plus Budapest Maratonon.
Nem mentem ki, és hogy mért, az a vágás után van. Nem túl szép kép. Read the rest of this entry…
Csak ugye, aki már nem közalkalmazott, az nem ér rá. Vagy nem annyira.
A szombatot sikerült Dunaújvárosban töltenem, kedvenc Kismanó Jucusunknál, úgyhogy újfent babázhattam egyet a rendkívül barátságtalan dunaújvárosi lakos (vagy Lakos) Dorkával! Eszméletlenül nő a kiscsaj, most már bősz bölcsis, rengeteget beszél, és olyan huncut, hogy ihaj!
A hazafele út volt még nagyon kellemes, Ercsinél már majd lefújta a szél a buszt a hatos útról, és mire Pestre értünk az eső is eleredt. A 21-es (leánykor nevén 30-as) villamosra várva meg az üvegtáblákat készülte kirázni a szél a megálló bódéjából. Ehhez hozzátenném, hogy a villamoson én voltam az egyetlen józan utas, meg kábé az egyetlen olyan ember is, aki tudta, hogy nem fog elkanyarodni a Haller utcára a villamos. Ezt az infót megtartottam magamnak, így legalább a hulla részeg yuppiektól és a szipuszacskóval utazó kevésbé yuppiektól megszabadultam. Néha kifizetődő a gonoszság.
Persze még szombat éjjel bemászott hozzánk a szellőzőablakon keresztül valaki, aki sok mindent nem tudott elvinni, csak a héber fénymásolataim felét és egy műanyag böge hiányzik az ablakpárkányról. Ja, mert megpróbált ott is bejönni. Csak akkor már megijesztettem. Hiába, ijesztő vagyok.
Ja, éás eldöntött tény: halasztok az egyetemen. Szerencsére nem én leszek az egyetlen…
Ma, szabadságom letelvén, lelkesen indultam dolgozni, de nem tudtam bemenni a kapun. Aztán átléptem a homályba, és mégis bejutottam.
Köszönet